2020. május 15., péntek

Kamarakórus


Kedves Nagykaláris!


Az elkövetkezendő három órátokra hoztam Nektek egy videót Fodor Sándor „Neti” bácsiról, Kalotaszeg egyik leghíresebb prímásáról.
Egy hosszabb életrajzi leírás után megismerhetitek életútját és zenei munkásságát.
Akik szeretik ezt a műfajt, és közel állnak a hegedűhöz, azoknak ez a videó kihagyhatatlan! J

Mindenkinek jó zenehallgatást és Sanyi bácsival való ismerkedést kívánok! J

Üdv, Mariann néni

Fodor Sándor „Neti”
(1922-2004)

„Csak nem tudják ezt muzsikálni, csak én, senki a világon… Me’ azok, akik muzsikálták, azok kihaltak.”


Fodor Sándor Neti, Kalotaszeg egyik legjelentősebb prímása, 1922. április 2-án született a Kolozs megyei Gyaluban (Gilau), cigányzenész családban. Apja hegedült, nagyapja és nagybátyja brácsás volt. Ragadványnevét édesanyja után kapta, akit Netinek hívtak. Kisgyerekként kezdte a hegedűtanulást, előbb az apja, majd id. Varga Ferenc „Csipás” tanította saját fiával együtt.

Fiatal korától sokat költözött, először Szucsákba, majd Magyargyerőmonostorra. A katonai szolgálat elől az akkor Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélybe szökött, majd a visszavonuló csapatokkal együtt Magyarországra jött. 1945-ben tért vissza Szucsákba, ahonnan 1960-ban költözött Egeresre. 1977-től Kisbácsban lakott.

Neti azon utolsó nagy prímásnemzedékhez tartozott, akik még az erdélyi hangszeres- (vonós) zene virágzásakor születtek. Muzsikált az év minden ünnepén, hiszen ekkoriban még parasztzene volt a keresztelőn, esküvőn, siratáskor és minden jeles napon. Az 1980-as évektől kezdődően azonban Neti megérte ennek a zenének a kiveszését is a faluból, és kénytelen volt a falusi muzsikus kiszolgáló szerepéből adódóan megtanulni a legújabb divattáncokat is. De sosem felejtette, jelenlétével óvta a hagyományokat, a zenét.

Amikor Fodor Sándor Neti Budapesten járt, az itteni, polgárosodott cigányprímások románosnak találták a játékát és egy kicsit lenézően bántak vele, jóllehet nem kezelték nála ügyesebben hangszerüket. Akinek viszont füle és szíve van a zenéhez, az Netit hallva nagyon hamar rájön, hogy milyen kivételes muzsikus ő. Fantasztikus vitalitása, kreativitása zenéjében a nagy prímások utolsó nemzedékének üzenetét hordozza.

“Neti”aktív előadó, tanár és gyakori vendég volt a népzenei táborokban, Amerikától Kalotaszentkirályig. Játéka CD-ken és megszámlálhatatlan mennyiségű gyűjtött anyagon hallható, portréfilmjét televíziók vetítették, videón is kapható. 1998-ban a magyar nemzeti kulturális örökség miniszterétől megkapta a Népművészet Mestere címet. Repertoárja kimeríthetetlen volt, mindig meglepte közönségét egy-egy, még sosem hallott dallammal. Nyitott, élénk, közvetlen ember volt, barátságos, soha nem lekezelő. Zenéje mellett ezen tulajdonságaival szerzett világszerte magának nagyon sok őszinte barátot, csodálót.

Halálával korszak zárul le a kalotaszegi hangszeres népzenében, de a táncházmozgalom is veszít egy igazi nagykövetet.

A zenei hagyatékát tanítványai szerte a világon, Erdélyben, a családból fia, ifj. Fodor Sándor viszi tovább.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése